Black Friday Akció december 3-ig!
Az állapotodat nem a gyógyszerek, a diéták, vagy a kivizsgálások fogják jobbá tenni. Csupán egy olyan étrend kell, ami egyensúlyba hozza a mikrobiomot.
Számtalan féle emésztőszervi betegség és még egyéb betegségek is sikerrel kezelhetőek a mikrobiom eltolódás visszaállításával. Hogy az egészség kulcsa a belekben lakozik, ez a felismerés az ókori orvoslás óta nem változott. Az elmúlt 10 évben pedig – a tudományos módszerek fejlődésével – a mikrobiom került a figyelem középpontjába.
A mikrobiom regenerálással a testben élő mikrobák felborult egyensúlyát állítjuk helyre. Ez által segítjük a szervezetet egyre jobban megerősödni. Az erősödő szervezet pedig képes elkezdeni működtetni az öngyógyító folyamatokat. És így az állapotában fokozatos javulás történik. Mindezt a személyre szabott étkezéssel érjük el.
Vagyis, ha terápiás étkezést folytatsz, folyamatosan javulni fog az állapotod.
A terápiás étkezés pedig azt jelenti, hogy a számodra megfelelő élelmiszerekből, alapanyagokból egy olyan étrendet készítek, amit minden nap könnyedén el tudsz készíteni és jólesik fogyasztani. Reggeli, ebéd, vacsora. Ez által javul a szervezet állapota és csökkennek a kellemetlen szimptómák. Fontos, hogy ezt a gyakorlatot erőfeszítés nélkül, örömmel folytathatod hónapokon át.
Ha bármi olyan betegséged van, ami a következők valamelyikét okozza nálad, akkor mindenképpen élj ezzel a lehetőséggel:
Ha úgy érzed, hogy ezek nagyon is hátráltatnak a mindennapi szerepeidben, a munkád végzésében, a társasági életben, az utazásokban, a szórakozásban, vagy szimplán abban, hogy VÉGRE EGY JÓT EGYÉL, akkor biztosan te is azok közé tartozol, akiknek nagyon is érdemes kihasználniuk ezt az ajánlatot!
…hogy a mindennapjaidat fájdalommentesen, energikusan élheted, anélkül, hogy a tested folyamatosan akadályokat gördítene eléd. Az emésztésed kiegyensúlyozottá válik, megszűnik a puffadás, a kellemetlen tünetek, és végre szabadon, bűntudat nélkül élvezheted az ételeket – akár a családdal és barátokkal közös étkezések alkalmával is. Az éjszakáid nyugodtak, pihentetőek lesznek, a reggeleket frissen és lendülettel kezdheted. Újra felszabadultnak érzed magad az öltözködésben, a társasági életben, és olyan életminőséget élhetsz, ahol nem a problémák határozzák meg, hogy mit tehetsz meg, hanem te magad.
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy most megteheted az első lépést azon az úton, ami kivezet a jelenlegi kellemetlen állapotból. Az a megoldás, amit itt ajánlok, több éves, kliensekkel folytatott munka tapasztalatára és tudományos kutatási eredményekre épül. A megoldás a számodra egy olyan szolgáltatás, aminek a gerincét a személyre szabott étrend és az ahhoz kapcsolódó szakértői támogatás jelenti.
Ez pedig a Személyes Étkezési Terv, ami a következőképpen épül fel.👇
Online konzultáció. Tisztázzuk a leletek alapján felmerülő kérdéseket. Végigmegyünk a napjaidon, az étkezési szokásaidon. A cél, hogy láthatóvá váljon, milyen a hosszútávon betartható rutin a számodra. Illetve azt is lássuk, milyen lépésekben vezethetjük be ezt a mindennapokban.
A gyulladások megakadályozzák a szervezet állapotának javulását. Ez a 3 napos kúra a természetgyógyászaton és tudományos kutatásokon alapul. Nem kell közben éhezni – sőt!
Az anyag tartalmazza:
a kúra pontos leírását,
a fogyasztható élelmiszereket,
az általam fejlesztett recepteket.
A konzultáció alapján állítom össze a mozaik étrendet, figyelembe véve az:
egészségi állapotod,
kedvelt ízeid,
alkalmazási tempód,
főzési gyakorlatod,
élethelyzeted,
támogatási igényed.
Reggeli, ebéd, vacsora. A megbeszéltek szerint, a legújabb kutatásokra és a tapasztalataimra alapozva. Szükség esetén módosítható.
Az általad fogyasztható élelmiszerek listája, melyet térképként használhatsz. Tiltott összetevők, metódusok. Ajánlott főzéstechnikai leírások. Vitaminok, táplálékkiegészítők és gyógynövények, a megfelelő szedési sorrendben és időpontban. Személyre szabott extrák: stresszkezelés, meal prep stb.
Miután átnézted a Személyes Étkezési Tervet, közösen átvesszük az anyagot, hogy magabiztosan indulj el. A módszeremnek az is a része, hogy egyszerre egy területen változtatunk, és ott is kisebb lépésekben.
Bármennyire egyszerű is a módszerem, számodra mindenképpen új helyzet lesz az étrend alkalmazása. Ezért az első két hónapban támogatni foglak, hogy “begyakorolhasd” és önállóan is tudd majd folytatni. Ezalatt kéthetente tudsz emailt váltani velem, ami segíteni fog a javulás útján maradni.
Mindezek mellé még olyan bónuszokat is adok, amelyek tovább fokozzák a módszer eredményességét. Plusz konzultációk, és vásárlási kevezmények egyaránt vannak közöttük.
Néha tartok egy webináriumot, amikor részletesen bemutatom a módszeremet a résztvevőknek. Általános jelenség, hogy az 1 órás előadást követően még majdnem minden részvevő ott marad a kérdés-felelet szekcióban. Egy ilyen alkalom felvételét láthatod ezen a videón.
BLACK FRIDAY AKCIÓ
2024. november 27. és december 3. között
Szolgáltatás | Ár |
---|---|
Részletes állapotfelmérés online | 33 000 Ft |
Gyulladáscsökkentő kúra recepttel | 5 000 Ft |
Alapterv táplálkozási ismeretekkel | 15 000 Ft |
Személyes étrend, változatos menük | 30 000 Ft |
Elindító konzultáció online | 12 000 Ft |
Utánkövetés 60 napig | 20 000 Ft |
BÓNUSZOK | |
Úton tartó konzultáció online | 15 000 Ft |
Záró konzultáció online | 15 000 Ft |
Vásárlási kedvezmények vitaminokra | -10% |
Összérték | 145 000 Ft |
De mivel ez a BLACK FRIDAY AKCIÓ oldala, ha itt vásárolod meg a Személyes Étkezési Tervet, akkor adok rá
55% árengedményt!
Vagyis ez a bőséges és tudományosan összeállított szolgáltatáscsomag most 145.000 Ft helyett, csupán
66.000 Ft
Miközben az akciót terveztem, azon töprengtem, hogy mit az amit még adhatnék és számodra is értékes lehet? Így találtam ki még két extra ajándékot. Ezeket azonban csak a következő két napban fogom felfedni.
De ne aggódj, ha már az előtt vásárolsz, akkor is elérhetőek lesznek a számodra!
Ez a kis gyűjtemény egyaránt tartalmaz ismert és egzotikusnak mondható ízeket és alapanyagokat. A segítségével színesíthetjük a mindennapi étkezésünket, ami hozzájárul a mikrobiom kiegyensúlyozásához.
A Személyes Étkezési Terv mellé adom letöltehető formában.
Ahhoz, hogy igényelj egy saját Személyes Étkezési Tervet, mindössze 3 egyszerű lépést kell követned.
1) Fizesd ki kártyával
A szokásos fizetési metódus. Azt követően továbbirányítunk a jelentkezési oldalra.
2) Töltsd ki az űrlapot
A jelentkezési űrlapunkon néhány általános kérdéssel szeretnénk átlátni az esetedet.
3) Foglalj időpontot
Végül lefoglalhatod a számodra megfelelő időpontot az online felmérő konzultációra.
Ha minden tetszik és megfelel, akkor már meg is teheted az első lépést a lenti összefoglaló alatti gombra kattintva.
Személyes Étkezési Terv
145.000 Ft helyett, csak 66.000 Ft
BLACK FRIDAY kedvezménnyel
2024. november 27. és december 3. között
Részletes állapotfelmérés online
Gyulladáscsökkentő kúra recepttel
Alapterv táplálkozási ismeretekkel
Személyes étrend, változatos menük
Elindító konzultáció online
Utánkövetés 60 napig
– BÓNUSZOK-
Útontartó konzultáció online
Záró konzultáció online
Vásárlási kedvezmények vitaminokra