fbpx

Étrendező

Egy igazi csodabogyó: a fekete áfonya

Fekete áfonya bogyó termése Étrendező

Beszámolók szerint a második világháborúban a brit pilóták az éjszakai bevetések előtt marokszám ették a fekete áfonyát, ugyanis a benne rejlő anyagok segítik a szemben található retinasejtek gyors regenerálódását. Más forrás szerint amikor az ellátmány gyakran áfonya-lekváros kenyér volt, elfogyasztása után figyeltek fel  pilóták arra, hogy sokkal jobban láttak sötétben, nem kellett hunyorogniuk a légielhárítás fényszóróitól, azok nem vakították el őket annyira.

Akárhogy is volt, az áfonya azóta látószervünk különféle betegségeire tudományosan elfogadott élelmiszer. Sőt, A-vitamin tartalma révén a farkasvakság gyógyítására szolgáló gyógyszer alapanyaga.

De nemcsak betegségeknél kellene fogyasztanunk: A szervezet minden pontján serkenti a kapilláris erek vérellátását, s mint ilyen, a szemfenék érhálózatát épen tartva közvetetten és közvetlenül is segít az ideghártya regenerálódásában. Az áfonya a mai képernyőt bámuló emberek szemének is nagy hasznára lehet, valamint a cukorbetegek retináját is védi.

Amire még jó a fekete áfonya

Ennél azonban még sokkal többet tud ez a szerény külsejű bogyó.

Az áfonya fő hatását festékanyagai adják, a kékes-piros színt adó antioxidánsok: antociánok, proantociánok, leukoantociánok, flavonolok és származékaik. Ezek azon bioaktív hatóanyagok, melyek csak gyümölcsökben találhatóak meg, és védő hatásuk van olyan betegségekkel szemben, mint a rák valamint a szív-és érrendszeri betegségek. Ezek a hatóanyagok a sejthártyán áthatolva az egész szervezetben képesek kifejteni antioxidáns hatásukat. Mivel azon ritka csoportba tartoznak, amelyek képesek áthatolni a vér – agy gáton, így védik az agysejteket a károsító hatásoktól.

Ezen kívül az áfonya antibakteriális és keringést serkentő hatású. Mivel az abban található antiocianidinek javítják a hajszálerekben és általában az erekben a vérkeringést, a gyümölcs kivonata jó lehet azoknak, akiknek végtagjaikban rossz a vérkeringés. Emiatt a  hatás miatt a visszér és az aranyér kezelésére is alkalmazzák, különösen terhesség idején, amikor ezekre a betegségekre fokozott a hajlam. Mérsékelheti a cukorbetegség szövődményeként kialakuló idegkárosodás, a diabéteszes neuropátia  okozta tüneteket,  a zsibbadást és bizsergést a végtagokban. Azok az emberek, akiknél könnyen alakul ki véraláfutás, szintén hasznát vehetik a fekete áfonya hajszálértágító hatásának.

További jó tulajdonságok

  • Az áfonya tartalmaz még gyümölcssavakat és számos vitamint: kalcium, vas, magnézium, mangán, cink, kén, foszfor, és a kiemelkedően magas a kálium tartalom.
  • Lassítja a szervezet öregedését, ajánlott a korral járó Alzheimer- és Parkinson-kór kialakulásának megelőzésére és kezelésére.
  • Baktériumölő hatással rendelkezik. Ellenállóvá teszi a bél nyálkahártyáját az emésztési zavarokkal, krónikus bélhuruttal, bélfertőzésekkel, hasmenéssel szemben,
  • Serkenti az immunrendszer működését.
  • A szájbetegségeket jó hatásfokkal gyógyítja.

Fontos, hogy sok hasznos növényi hatóanyaggal ellentétben az áfonyával nem kell óvatosan bánjunk: nincs ismert mellékhatása, még azoknál sem, akik hosszú ideig szedik. Nem allergizál, nem alakít ki keresztallergiát semmivel. Sőt, Az allergiás tüneteket is enyhíthetjük vele, mert gátolja a hisztamin termelődését. (A fokozott hisztamintermelés váltja ki az allergiás reakciókat.)

Az áfonya előfordulása és tartósítása

Havasi, alpesi tájakon, és tölgyerdőkben, fenyvesekben él. A Kárpátok és az Alpok, nálunk a Soproni hegység, az Alpokalja, a Nyírség és Nógrád megye vidékén található. Mivel nálunk nem terem folyamatosan, mirelitként is fogyaszthatjuk.

Jól hasznosul a liofolizált és vákuumszáritott formája: a  vízmegvonás  megőrzi a bioaktív anyagokat, sőt koncentrálja, ezért a gyümölcspornál és őrleménynél nagyobb a hatóanyag tartalom.

Áfonyás pite Étrendező

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük