Tartalomjegyzék
ToggleAmikor a PlantYourDay™ fehérje- és superfood por egyediségét magyarázom, az egyik példám mindig a porcsin az összetevők közül- mert ebből a növényből gyakran kéne fogyasztanunk, de nem is igazán ismerjük. Ez a mindenfelé megtalálható szerény kis növény gyomként van nyilvántartva, és eszerint is bánunk vele- hasonlóan a pitypanghoz, amelynek csodálatos, jelenlegi kutatásokban bizonyított gyógyhatásairól már írtam.
A porcsin június végén jelenik meg a kertekben kövérkés leveleivel, és szinte kiirthatatlan, szétterülő ágaival hamar beborítja a földet. Szidják is a kerttulajdonosok, ahelyett hogy leszednék és fogyasztanák.
Nem volt a porcsinnak mindig ilyen mostoha sorsa: az ókorban még mágikus gyógynövényként tekintettek rá, és több ezer éve már ismerték jótékony hatását. Származásáról nincsen pontos információnk, de a középkori Magyarországon már biztosan jelen volt.
Az első magyar nyelvű természettudományi kézikönyv, Melius Péter “Herbárium” című műve 1578-ban jelent meg Kolozsvárott, „Az fáknak, füveknek nevekről, természetekről és hasznairól” alcímmel. Megtalálható benne a Közép-Európában akkor fontosnak tartott gyógynövények mintegy fele, vadon termők és termesztettek egyaránt. Ez a könyv a porcsinnak tíznél is több felhasználási módját és előnyét ismerteti- pont úgy, ahogy a modern tudomány manapság.
Nézzük akkor, hogy mit tud nekünk adni a porcsin, ami az omega-3 zsírsavakban leggazdagabb növény. Az esszenciális zsírsavak – omega-3 és alfa-linolénsav- a porcsin súlyának több mint 15%-át teszik ki.
Ezek a típusú zsírsavak egyébként még a halolajban fordulnak elő, azonban nem tudunk annyi halat enni, amennyi ebben a vadon növő, gaznak tűnő növényben megterem.

Miért fontosak a zsírsavak az emberi szervezetnek?
A természetben előforduló zsírsavakat telitett, egyszeresen telítetlen és többszörösen telítetlen zsírsavakra osztjuk. A telítetlen zsírsavaknak további két alcsoportja van: az omega-3 és omega-6 zsírsavak csoportja. Mindkettő esszenciális zsírsav, vagyis emberi szervezetként szintetizálni nem vagyunk képesek. Az omega-3 egy speciális, alfa-linolénsav -ALA- formában fordul elő növényekben, mint a lenmag, dió, és mai főszereplőnk, a porcsin.
Ebből a vegyületből készít a szervezetünk számára szükséges dokozahexaénsavat -DHA és eikozapentaénsavat -EPA. Ezek elsőrendű fontosságúak sejtjeink működésében. Az ALA, DHA és EPA fontos a sejtmembránok felépítésében, ezek a vegyületek határozzák meg a sejtmembránok áteresztőképességét, a felszíni receptorok működőképességét.
De az omega-3 zsírsavnak nemcsak ebben merül ki a jótékony hatása
Képes leküzdeni a depressziót és a szorongást: ha alacsony az ilyen olajok szintje szervezetünkben, az kihat a mentális állapotunkra. Az ALA csökkenti a stressz által kiváltott kortizol szintet is, ami már alapból gyulladáscsökkentő.
Ez a hatás szinte minden szervre kiterjed, és hozzájön még véralvadást gátló tulajdonsága. Ezáltal vérkeringést serkentő, mérsékli az érelmeszesedés kialakulásának veszélyét mind a szív, mind az agy ereinél. Ezáltal javul a szív és a tüdő működése, csökken a vérnyomás és alacsonyabb pulzust is eredményez.
Mivel javítja az inzulin receptor működését, és fokozza az inzulinérzékenységet, a tápanyagok könnyebben tudnak bejutni a sejtekbe.
Autoimmun betegségek
A különféle autoimmun állapotok a népesség 90 %-át érintik, nem csoda hogy rengeteg kutatás folyik olyan vegyületekre, amelyek segíthetnek. Omega–3 bevitel után a rheumatoid arthritis esetén javult a felkelés utáni ízületi merevség, kevesebb fájdalomcsillapítót kellett használni, csökkent a gyulladás mértéke. Kimutatható volt számos gyulladásfaktor csökkent aktivitása. A psoriasis és az atópiás dermatitis esetén is működik az omega-3 hatása, a gyulladásos folyamatok gátlásával.
Egy vizsgálatban injekció formájában juttatták be a gyulladt bőrbe az EPA-t, a betegek 76 %-a reagált pozitívan a kezelésre. Gyulladásos bélbetegségekben, mint a Crohn betegség és colitis ulcerosa, szintén jó eredményeket hoztak a kísérletek.

Az omega-3 hatása a magzati fejlődésre
Vizsgálatok bizonyítják, hogy az omega-3 hiányos táplálkozás kapcsolatban van koraszülés nagyobb kockázatával, míg az omega-3 pótlás kinyújtja a terhesség idejét és véd a koraszüléssel szemben.
Egy vizsgálatban a több omega-3-at fogyasztó nők védettebbek voltak a preeklampsziával szemben. Két vizsgálat szerint a sok omega-3-at fogyasztó anyák utódai a későbbiekben jóval kisebb, az egyik vizsgálatban harmad akkora atópiás hajlamot mutattak.
Az omega-3 bevitel magzat fejlődésére gyakorolt hatását vizsgálva azt találták, hogy a nagyobb omega-3 fogyasztás nagyobb születési súlyt eredményez. A terhesség alatt omega-3 pótlásban részesült anyák gyermekei négy éves korukban jobban szerepeltek kognitív képességeket vizsgáló tesztekben.
További előnyök
A porcsin glutation tartalmának köszönhetően antioxidáns és immunmoduláló hatású. Levelei nagy adagban vitaminokat és ásványi sókat tartalmaznak: kalciumot, káliumot, magnéziumot, foszfort, C-vitamint, E-vitamint, béta-karotint.
Egész nyáron virágzás előtt lehet gyűjteni a porcsint. Nitrogénnel nem műtrágyázott helyről kell szedni, mivel hajlamos a nitrátot felhalmozni.
Sokunk számára nyilván nem megvalósítható a gaznak tekintett porcsin szabadban szedése, amely amúgy is a pár hónapra korlátozódna az évben-jótékony hatását azonban folyamatosan szeretnénk élvezni. Így az a legjobb, ha nutraceutikália minőségű kiegészítőkkel vesszük magunkhoz, mint a PlantYourDay™ superfood por.

PlantYourDay™
Növényi alapú fehérjepor az emésztőrendszer és a bőr egészségéért.
Részletes termékinformációk és vásárlás a Hush&Hush oldalán.
Források
Srivastava R, Srivastava V, Singh A.
Environ Manage. 2021 Mar 15. doi: 10.1007/s00267-021-01456-z. Online ahead of print.
PMID: 33723625
Effects of purslane supplementation on C-reactive protein levels and biomarkers of oxidative stress as marks for metabolic syndrome: A systematic review and meta-analysis of randomized controlled trials.
Zhu Y, Huang Y, Santos HO, de Oliveira CVC, Zhou H, Tang N. 2021
Effect of Portulaca Oleracea (purslane) extract on liver enzymes, lipid profile, and glycemic status in nonalcoholic fatty liver disease: A randomized, double-blind clinical trial.
Darvish Damavandi R, Shidfar F, Najafi M, Janani L, Masoodi M, Akbari-Fakhrabadi M, Dehnad A. 2021
Hallgasd meg podcasten🎙️
Erről a bejegyzésről készítettem egy Spotify epizódot, amit akár itt is lejátszhatsz.
Tudományos csemegék
A társadalom legégetőbb kérdéseinek egyike a megfelelő minőségű ivóvíz hosszútávú bizosítása. Mert a rossz minőségű ivóviz hozzájárulhat a mikroműanyagok okozta problémákhoz, és a klór egészségkárosító hatásaihoz. Ezek aztán kihatnak a mikrobiomra, ami pedig beleszól a szervezet öregedési folyamataiba. Ahogyan egy újonnan felfedezett antioxidáns is.

Allergiák és a mikroműanyagok
Az allergia valódi népbetegség – minden 3 ember szenved valamilyen allergiában. Az ilyen állapotok egy részéért a mikroműanyagok lehetnek felelősek egy nemrégiben megjelent kutatás szerint. A törökországi Kirikkale Orvostudományi Egyetem Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Kar munkatársai klinikai kísérletben mutatták ki a betegség és a mindenütt jelen lévő mérgező anyag kapcsolatát.
Azt már tudjuk, hogy a szív és érrendszeri bajok esetében a mikroműanyagok szerepe meglepően nagy. A tanulmány szerint azonban kapcsolat van az allergiás reakciók okozta orrnyálkahártya gyulladás és a mikroműanyagoknak való kitettség között.
Noha a tengeri halakban, óceánokban, légszennyezésben, talajban is megtalálhatjuk a mikroműanyagok nagy részét, a napi bevitel a műanyag palackokból és élelmiszer csomagolóanyagokból származik.
Mi is ez az ijesztő dolog?
A mikroműanyag olyan, 0.1–5000 μm közötti, változatos alakú műanyagdarabokat jelöl, amelyek a mikroszálaktól a gyöngyöcskékig számos formában megjelenhetnek. Közéjük sorolhatók az úgynevezett nanoműanyagok is, amelyek mikroszkopikus méretüknek köszönhetően képesek áthatolni a sejtfalakon is.
Ezután káros anyagok oldódnak ki belőlük az élőlények szervezetébe: mutációkat okoznak, felborítják a hormonegyensúlyt, és rákkeltő hatásúak, ezeken túl pedig az idegrendszeri problémáktól a szívbetegségig egy sor komoly beteg séget okoznak- és ezek közé most becsatlakozott az allergia is.
dr. Zeke Helga klinikai genetikus szerint eljött az ideje a műanyagok használatának mérséklésének, és már pusztán azzal, ha kevesebb műanyag palackot vásárolunk, sokat tehetünk magunkért és a környezetünkért.
A leghatékonyabb megoldást azonban a műanyag palackok használatának kivezetése jelentené.
Forrás
PMID: 37410148
DOI: 10. 1007/s00405-023-08105-7
A tisztított víz tényleg jobb?

A konzultációk során én is mindenkinek a saját palackot javaslom, ami lehet fém, üveg vagy nem káros összetevőkből álló műanyag. És hogy mi kerüljön a palackba? Következő hírünk kapcsolódik ehhez!
Április 27-én ismét találkozhatsz velem egy TV Paprika Magazin adásban. Ott és akkor a tisztított víz lesz a témánk, de addig is egy kis adalék:
A tisztított víz fogyasztása nem csak a megfelelő hidratáltság miatt fontos, hanem csökkenti is a káros anyagok bevitelét a szervezetünkbe. A közönséges vezetékes víz tartalmazhat olyan komponenseket, amelyek egészségtelenek vagy akár veszélyesek lehetnek az emberi szervezetre.
Az aktív szén szűrők sokféle káros anyagot szűrnek ki, például klórt, ólmot, peszticideket és más kemikáliákat.
A szűrt víz fontos előnye, hogy csökkenti az emésztési problémákat és a savasodást. Az emésztés során a gyomorsavat használjuk fel az elfogyasztott élelmiszerek emésztéséhez. Ha nem jut elegendő mennyiségű víz a gyomorba, a savassága növekszik, ami savasodást eredményezhet. A savasodás krónikus formában összefüggésben lehet a reflux, fekély, illetve az irritábilis bél szindróma kialakulásával.
A legfőbb probléma a csapvízben jelenlévő klór- olyan mintha folyamatosan antibiotikummal pusztítanánk a bélflóránkat.
Sajnos a klór folyamatos használat után megjelenik a roncsoló hatás-még ha csak kis mennyiségben is van jelen, hiszen elpusztítja a baktériumokat, és minden szerves anyagot a vízben – és aztán ez folytatódik a szervezetünkben is.
A U. S. Council Of Environmental Quality szerint: A rák kockázata azok között, akik klóros vizet isznak, 93%-kal nagyobb azokénál, akik klórmentes vizet isznak. Ennek több mechanizmusa is van, de az első, alapvető az immunrendszer károsodása a bélflórában.

Ha érdekel titeket hogy hogyan lehet ezt könnyen és hatékonyan megoldani, nézzétek a Tv Paprika Magazint április 27-én.

Mikrobiom, mint öregedésszabályzó
Az emberi test öregedésének gyorsasága összefügg a mikrobiom állapoával. Ez derült ki egy új tanulmányból, amelynek szerzői a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kutatói.
A biológiai életkort mesterséges intelligencia alapú, úgynevezett epigenetikai órák mérik, amelyek képesek az öregedési folyamat mérésére, valamint a betegségek és a halál előrejelzésére. A mikrobiomunk életünk során sokszor változik: életmód, környezeti és mentális tényezők, stressz, a különféle betegségek és az öregedés hatására megváltozik – nyilván nem a jó irányba.
Az epigenetikai öregedésórákkal való kapcsolata azonban eddig ismeretlen volt. Ennek kiderítésére a kutatók aktív emberek bélflórájából, valamint véréből vettek mintákat, amelyet az edzettségi adataikkal vetették össze. A kutatók azt tapasztalták, hogy a középkorú, illetve idős emberek körében a felgyorsult öregedés összefüggött a bélflóra rossz állapotával, kevés mozgással, és rosszabb egészségi állapottal párosult.
A kutatók azt is megfigyelték, hogy aki lassabban öregedett, annak a bélflórájában nagyobb arányban fordultak elő azok a baktériumok, amelyeket gyulladásgátlással tudunk összefüggésbe hozni.
Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a mikrobiomunk állapota mennyire fontos döntő tényező, ha az egészségről és akár hosszú életről van szó.
Új antioxidáns a japán kutatók mikroszkópja alatt

Ha már az öregedésnél tartunk, van egy ígéretes új anyag a táplálkozásterápiában.
A legutolsó vitamin a múlt század közepén kapta meg a megtisztelő címet, azóta pedig a táplálkozástudományi kutatások számtalan olyan fontos vegyületet fedeztek fel, amely bizton megérdemelné ezt a rangot. Van is például egy TikTok videóm az ergotiononról, mely leginkább gombákban található meg. De most valami másról fogok beszámolni. Ugyanis a legújabb japán kutatások egy új, nagyhatású vitamin jelöltet mutatnak be.
A PQQ, a pirrolokinolin-kinon egy kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező vitaminszerű antioxidáns. Nagyobb mennyiségben táplálkozás útján juthatunk hozzá, elsősorban növényi eredetű forrásokból, mint petrezselyem, zöldpaprika, zöld tea. Kutatások szerint a PQQ segíti az új mitokondriumok termelődését az öregedő sejtekben. Ez azért fontos, mert, ahogy a kor előrehaladtával a mitokondriumok gyengülnek és elhalnak, a sejtenergia csökken. Az eredmény a test és az immunrendszer gyorsuló öregedése.
Ez azért fontos, mert, ahogy a kor előrehaladtával a mitokondriumok gyengülnek és elhalnak, a sejtenergia csökken. Az eredmény a test és az immunrendszer gyorsuló öregedése. A PQQ elősegíti az új mitokondriumok termelődését, és segít a már meglévő mitokondriumok energetizálásában.
Az új kutatások fényében valószínűnek tűnik, hogy a PQQ kulcsszerepet játszik az öregedés ellen vívott harcban, helyreállítja a fiatalos funkciókat, valamint az állatkísérletek tanúsága szerint meghosszabbítja az életet. Az öregedést lassító tulajdonságai mellett azon tulajdonsága a legfontosabb, hogy képes megvédeni az agyat a traumatikus sérülésektől, illetve a sztrók által előidézett károsodásoktól.
Szakértői válaszok
Ebben a rovatban válogatást találsz a különböző felületeken beérkező kérdésekre adott válaszaimra. Ezeken keresztül bepillantást kaphatsz a szemléletemről. Bízom benne, hogy a válaszok között találsz a magad számára is hasznosat.
Mindazonáltal kérlek vedd figyelembe, amit mindig hangsúlyozok, hogy ezek a válaszok tájékoztató jellegűek és nem helyettesíthetik a személyes konzultáción adott útmutatásokat!
Az orvosom javasolja a savlekötő szedését, de te ellenzed. Miért?
K Kedves Zsuzsa, többször is említetted előadásod alatt, hogy ne legyen folyamatos a savlekötő szedése. Én is eképpen gondolnám, de a háziorvosom szerint lehet szedni akármeddig, hiszen segít a panaszon. Most mi itt az igazság?
V Amikor hozzám fordultok emésztési problémákkal, akkor szinte mindenkitől hallom, hogy szedtek savlekötőket, vagy protonpumpa gátlót.
A gasztroenterológiai vagy háziorvosi rendelésben mostanság rutinszerűen írják fel ezeket a szereket, mert alkalmazásuk csökkenti a tüneteket – de csak azt. Ez még nem is lenne probléma, ha az alkalmazás csak eseti lenne, amikor nagyon erős a fájdalom és a kellemetlenség, és muszáj valahogy megfékezni, és eközben folyamatban van a gyökérok kezelése.
Összeszedtem, miért nem jó folyamatosan alkalmazni ezeket:
- A szedéshez hozzá lehet szokni, egy idő után nem hatnak, nagyobb dózist kell bevenni.
- Ha hosszabb szedés után abbahagyjuk, akkor a korábbinál is rosszabbak lehetnek a tünetek.
- Megkötik/gátolják a gyomorsav termelését, így a gyomor elsődleges funkcióit teszik tönkre: emésztés és védelmi gát.
- Ha nincs elég gyomorsav, akkor elégtelenül megy végbe az emésztés, ami egész sor további emésztőrendszeri panaszt okoz (puffadás, székrekedés, görcsök, hasmenés).
- A vitaminok és tápanyagok felszívódásának gátlásával hiánybetegségek is kialakulhatnak, vagy ehhez kapcsolódóan akár szervi zavarok is. Az energiátlanság, erőtlenség is nagyban köthető a rossz felszívódáshoz.
Egy mondatban összefoglalva: tűzoltásra használhatjuk, ám amint lecsillapodtak a lángok, kezdjük el keresni a tartós megoldást, hogy ne legyen a savlekötőre szükség többé.
Mit csináljak, ha látom, hogy nem emésztődnek meg a bevett vitaminok?
K Elnézést hogy ilyen kérdéssel fordulok, de az a helyzet hogy a vitaminokat általában egyben látom távozni..sorry 🤭 IBS, reflux és régebben SIBO gyanú állt fenn, mostanra egész jó ez a helyzet, csak nagyon kevés az energiám, és ezért is kezdtem vitaminokat szedni. De úgy gondolom így nem igazán működik, nem?
V Semmi gond, ahogy mondani szoktam, nincs rossz kérdés. 3 oka lehet ennek: nagyon kevés vagy gyenge a gyomorsavad, a vitamin nem jó minőségű, vagy ennek a kettőnek a kombinációja.
A nem megfelelő mennyiségű és minőségű gyomorsav és az emésztőenzimek hiánya ahhoz vezet, hogy a tápanyagok, vitaminok nem emésztődnek megfelelően. (Hozzájárulhat ehhez savlekötő vagy protonpumpagátló szedése is, vagy a vitamin teával, kávéval vagy tejjel való bevétele.)
A második tényező a vitamin formulázottsága. Egy kicsit hátrébb kell lépni, hogy érzékeltetni tudjam a helyzetet: Magyarországon semmilyen bejelentési/bevizsgálási eljárás sincs a táplálékkiegészítőkre. Csak a csomagolást kell beküldeni a regisztrációhoz.
Teljesen szabályozatlan ez a piac, így fordulhat elő, hogy a vitaminok gyakran nem tartalmazzák a megfelelő mennyiséget, minőséget, vagy a hasznosuláshoz kellő formázottságot. Így fordulhat elő, hogy a tabletták jelentős része nem esik szét, így teljesen hatástalan.
Ez a két eshetőség egyszerre is jelen lehet, a másodikat azonban tudod otthon tesztelni: Tedd a tablettát 1,5 dl szobahőmérsékletű háztartási ecetbe, és keverd meg 2-3 percenként. 30 perc elteltével a tablettának szét kell esnie kis szemcsékre. (Teljesen feloldódni nem fog, az ecet sokkal gyengébb mint a gyomorsav!) Ha ez történt, akkor a termék hatástalan, ezért látod viszont.
Ebben az esetben nyilván váltani kell, spray, folyékony- vagy por állagú kiegészítőre.
Van-e lehetőség Magyarországon metilglioxál mérés elvégeztetésére?
K Azt szeretném tudni, van-e információja arról, hogy lehet-e metilglioxál szint mérést csináltatni?
V Az én legutolsó információim szerint nem elérhető Magyarországon, de még máshol sem ez a fajta mérés. Nem lenne rossz pedig, sőt!
Egy szingapúri sejtszintű kutatás összekötötte az egészségtelen táplálkozást, a cukorbetegséget, az elhízást és a fokozott rákkockázatot. Eszerint az egészségtelen táplálkozás és a cukorbetegség esetében nagyobb mennyiségű metilglioxál nevű cukorlebomlási anyagcseretermék keletkezik. Ez kikapcsol olyan géneket, amelyet gátolják a rák keletkezését és ha ez hosszú időn át zajlik, nő a rákkockázat. A metilglioxál, vagy MGO szint mérhető a vérben, azonban ez egyelőre csak kutatási körülményekben elérhető.
Viszont ugye ebből arra is visszakövetkeztethetünk, hogyha ezek a tényezők együtt fennállnak, akkor magasabb lesz a daganatos betegségek kockázata. Tehát ha elhízással élsz, van cukoranyagcsere problémád (vagy más civilizációs betegséged), és úgy gondolod, lehetne javítani a táplálkozásodon, akkor nem érdemes várni, míg bevezetik ezt a speciális vizsgálatot, hanem érdemes életmódot váltani már most.
Menyi ideig tarthat kigyógyulni a bélgyulladásból?
K Kedves Zsuzsa, persze tudom hogy ez embertől függő, de szerinted mennyi idő kell hogy rendbe jöjjön egy gyulladásos bélbetegség? Mondtad a webináron, hogy 2 hónap és én nem kételkedem, csak már annyi helyen voltam, annyi mindent próbáltam és nem változott semmi. Köszönöm ha válaszolsz.
V Nagyon jó kérdést tettél fel, mert ha konkrét választ nem is tudok rá írni, de kicsit megvilágíthatom a körülményeket.
A programomban a konzultáció utáni 2 hónap leginkább arra fog szolgálni, hogy megnézzük, hogyan reagál a szervezeted: milyen gyorsan haladhatunk, milyen lépésekben vezethetünk vissza élelmiszereket a diverzitás érdekében, milyen tempóban veszi fel a szervezeted a regenerációhoz szükséges anyagokat, és így tovább. Már a 2 hónap alatt is sok minden változik és javul, de a lényeg hogy lássuk a tendenciát.
Szokások megváltoztatásában is például, vagy főzési nehézségekben. Lehet hogy valakinek a vacsora mindig megy a terv alapján, de a reggelei rohanósak, és így ott nem mindig sikerül tartani a tervet. Vagy közbejön egy komolyabb stresszes időszak. Nyilván a gyulladáscsökkentés, a mikrobiomot támogató ételek, a személyre szabott kiegészítők, gyógynövények már az első naptól működnek. de ennek a gyorsasága az mindig, minden esetben más.
Így ezalatt az időszak alatt azt állítjuk be, hogy hogyan menjen tovább majd a 2 hónap eltelte után. Tényleg nagyon mások a kiinduló állapotok és az életkörülmények, de tapasztalataim alapján azt gondolom hogy fél év alatt nagy javulást lehet elérni. Egy év pedig már mérföldkő lehet.
Frissen a TikTokról
Van egy TikTok csatornám, amit akár vendégként is nézhetsz. Már csak azzal növelheted a jártasságodat a táplálkozástudomány terén, ha rendszeresen megnézel egy-egy videót. Itt mindig a legutóbbi 9 videót fogod megtalálni.